O tempora, o mores – szóval micsoda idők, micsoda erkölcsök! Változik a világ és változik a viselkedéskultúra is.
Sok száz évvel ezelőtti etikett normánk ma idejétmúlt, és bizony az ötven
évvel ezelőtti viselkedési szabályok sem állnak meg.
A kommunista időkben "elvtársi", öntudatos egyenlőségképű
mellérendeltséget mímeltek a hivatalokban, lerombolva a tudás- és
korosztálystátust, ma pedig az amerikanizálódás fejti ki hasonlóan
tiszteletlenség-példaképű, egyenlősdi célzatú, de erőteljes etikettet romboló
hatását a fiatalokra. Mozifilmek válnak példává, és vele az ott hallott
szófordulatok és viselkedési normák is.
Ami régebben illetlenség volt, az ma vicces vagy jópofa, ami
régen alap volt, az ma öreges maradiság. De hogyan néz ki a köszönés,
bemutatkozás és társalgás a fiatalkorúak között? Hogyan viselkednek a
tanáraikkal és szüleikkel? Vajon van egy elfogadott norma vagy az
etikettmentesség iránytűnélküliséget is jelent?
A problémát nem az jelenti, hogy a régebbi tekintélyelvűséget felválthatja
egy barátságosabb és közvetlenebb stílus, hanem az, ha nem tudjuk,
hogyan kell viselkednünk. Ha elveszítjük a KRESZKÖNYVET,
állandóan karambolozni fogunk! Nem élelmes és gyors söfőrök leszünk, hanem
hullák. Ugyanígy van ez az etikettel is: a szabályok elvetésével vagy nem
ismeretével ott is otrombák leszünk, ahol nem akartunk, megbukunk az
alapszintű társalgásban, miközben csupa jóindulat van bennünk. A szabályok
ismerete tehát elengedhetetlen - aztán ki-ki helyezete, lehetőségei és
gusztusa szerint áthághatja őket. Tudatosan, nem tudatlanul!
Sok fiatal és idős számára egyaránt még a mégoly egyszerű
helyzetek megoldása is komoly nehézségeket okoz. Vannak, akik már a
kapcsolatteremtés elemi formájánál, a köszönésnél elakadnak. (Most ne térjünk
ki a virtuális és beszűkült világ indikálta beszédzavarokra, az
SMS-társadalom korcs verbalitására.)
Jóllehet ismerik, tudják az általánosan elfogadott szabályokat, mégis vannak,
akik inkább átmennek az utca túloldalára, csak hogy köszönni
ne kelljen. Mások mormognak ugyan valamit, de az is érthetetlen. A motyogás,
mint a köszönés elkerülését szolgáló trükk főleg fiataloknál jellemző,
ilyenkor az édesanya megrántja általában a gyermeke kezét és rászól:
köszönjél! Egyszerű udvariatlanság az, ha a gyerek nem köszön, nevelési hiba
vagy más okai vannak? Lehet, hogy járatlanság a megfelelő köszönési formák
alkalmazásában? Esete válogatja.
Tény és való, hogy ma a legtöbb felnőtt sem köszön!
Elfordul, úgy tesz, mintha nem látná a szomszédot vagy kollégát, vagy esetleg
átnéz rajta, mintha ott sem lenne. Kutatók ezt a fajta hárítást a
túlterheltségnek tudják be: mindenki a saját kis világába menekül, minél
kevesebb ingert enged be, bezárkózik. Ebből nem óhajtja kirángattatni magát
egy ismerős arc kedvéért, reagálni - a köszönés is interakció! - pláne nem
szeretne.
Ezt látva a gyermek úgy nő fel, hogy azt gondolja, nem
szükséges köszönteni az ismerősöket. (Tinik között egy ál-lazaság, mormogás
vagy tenyércsapás helyettesíti a köszönést és odázza el a szabályokhoz való
alkalmazkodást. Ezt a privát nonverbális nyelvet meghagyhatjuk a gyermeki
körnek, de a felnőttek világában meg kell nevelni a fiatalt.)
A másik kérdés a gyermeki gátlásosság: sok - később jól
nevelt gyerek - van zavarban pici korában, amikor rászólnak, hogy köszönjön.
Számára egyébként is "néni" az érettségiző és a nagyszülői korú hölgy is.
Amikor egy-egy hibát, amit akkor vét, amikor a fiatal lányt csókolomozza vagy
nénizi le, nevetve vagy felháborodva "megtorolnak", nos ekkor még
gátlásosabbá válik!
Nagyon fontos tehát a példamutatáson kívül a nevelés is, a
gyerek magabiztossá tétele. A szülő üljön le a gyerekkel, és ne csak azt
tanítsa meg neki, hogy mint gyereknek, kötelessége előre köszönni
mindenkinek, hanem azt is, hogy kinek hogyan köszönjön. Ha a gyermek zavarban
van, finoman súgja oda a megfelelő formulát, és a gyerek magabiztos köszönővé
fog válni. Ha halk, akkor a felnőtt elhaladása után (!) szóljon neki, hogy
legközelebb ne legyen halk, mert nem hallják meg a köszönését és
udvariatlannak fogják hinni. A büszkeséget, az udvariasság pozitív
image-építő lehetőségét idejekorán neveljük bele! A bizonytalanság persze a
felnőtteknél is gyakori, amit a mai IKEA-tegeződés és butikos hellóka-szióka
stílus még bonyolít is.
Általánosságban egyre tipikusabb az "uram", "hölgyem", "asszonyom",
"kisasszony" megszólítás, aminek eleganciájából persze sokat levon
túlzott és nem helyénvaló használata. Külföldön a kisasszony megszólítás nem
is mindenhol megfelelő, például Ausztriában udvariatlanság, hiszen azt
feltételezné, hogy nem sikerült férjhez mennie az illető hölgynek. Máshol
fordítva, az emancipált szingli kéri ki magának az asszonyom-megszólítást,
mondván, nincsen férjnél. Szóval, ezzel a szóval legyünk óvatosak.
Az elegáns, polgári kultúrából átvett "uramozás" sem mindig
helyénvaló, valójában bizonytalanságot mutat. Az illető nem tudja, "meddig
mehet el", inkább felfelé helyezi a státust, nehogy a megszólítás ne legyen
megfelelő. Itt például a bűnügyi híradások megfogalmazására gondolok, amikor
ódivatú stílusban kijelentik, hogy "az úriember megfogta az ólmosbotot és
fejbe verte vele édesapját".
Sokan nem érzik a különbséget az emelkedett és tiszteletet kifejező
"Ön" és az általánosabb "maga" megszólítás
között sem. Itt is fontos volna rendszert teremteni és a tinédzsert, aki már
találkozik ezekkel a formulációkkal, eligazítani. Valójában a "maga"
udvariatlan, ha magában áll, tehát kérdésként "Ön is itt száll le" a
helyénvaló. Más esetekben, általánosan használva marad a "maga" szó.
A tegezésben vagy magázásban további káosz uralkodik. A régi
etikettszabály szerint a legfontosabb kritérium az udvariasság és
tiszteletadás szempontjából, hogy ki milyen korú, aztán a neme, majd
legutolsó sorban a státusa következik. Így magánéletben az idős embereknek
(azaz fiatalabbtól annak, aki majdnem nagyszülő korú, gyermekek esetén a
középkorú embereknek) kijár nemtől függetlenül az előre köszönés!
Megközelítően azonos korúaknál a nem is számít, tehát az ifjú férfiember
köszöntse előre leány társait!
Hivatali közegben, mivel ott a protokoll előírásai
mérvadóak, a legfontosabb a státus lesz. Ott idős és hölgy egyaránt "fejet
hajt" egy államtitkárnak, ha az felettük áll pozícióban! Ezt már
gyermekkorban el kell magyaráznunk utódainknak! Azzal együtt, hogy a gyermek
felnő egyszer. Így a tinédzser kishölgy is tisztában kell legyen azzal, hogy
neki most már, az urak előre köszönnek! Kivételt a régen a társasházban lakó
vagy baráti körbe tartozó felnőttek jelenthetik, azok, akik látták felnőni.
Ez azonban opcionális - az urak az érettségiző hölgynek már
előre köszönnek. Ez az a kor, amikor a fiúk is zavarban vannak, hogyan
szólítsák a lányokat. Nos, általános és bevett szabály, hogy az egy körben,
szakmában tevékenykedők tegeződnek, így a diákok egymás között és az utazási
irodások vagy mondjuk reklámosok is egy konferencián vagy kiállításon.
A túlzott haverkodás, bizalmaskodás azonban nem helyénvaló.
Főleg a kiszolgáló személyzet, kereskedők részéről udvariatlanság, ha a
fiatal kinézetű vásárlót tegezik... és viszont!
Külön problémát jelentenek a jópofának és haladónak vélt bizalmaskodó, mozis
fordulatok: "haver", "testvér" "öreganyám", "drága", "öcsi" stb.
Gyermekek részéről tipikusan magyar módi, monarchia-beli
példát követve a "kezit csókolom"-szólam, és a "tetszik"-ezés, ami elfogadott
és helyénvaló. Tulajdonképpen a fiatal a tiszteletét fejezi ki az idősebb
iránt pontosan úgy, ahogyan egy úr kezit csókolomot köszön egy hölgynek. Ne
zsémbeljünk emiatt - vegyük annak, ami, még ha életkorunk alapján furcsán hat
is a mondat. A legtöbb ember még ma, a modern XXI. században is örül egy
ilyen megfogalmazásnak. Nagyon fontos szabály viszont, hogy úr az úrnak (fiú
a férfinek) nem csókolomozik (kivéve aggastyánnak) és pláne nem
"tetszikezik"!
Sajnos az iskolákban is gyakori a diákok lenézése. Miközben
a diák a leggyakrabban "tanár úr/tanárnő, kérem" szavakkal fordul tanárához,
a tanárok sokszor vezetéknéven, sőt humoros névferdítésekkel, "fiam" vagy más
lekicsinylő szavakkal szólítják meg diákjaikat! Alacsonyabb korosztály esetén
a diák tegezése bevett szokás - ezt a diák nem viszonozhatja és nem is áll a
szájára viszonozni.
A gimnáziumi évek alatt sokszor szövődik a jó tanár-diák
viszony miatt tegeződő kapcsolat, mellyel azonban mindkét félnek jó
vigyázni! A tanár-diák viszony egy kiszolgáltatott kapcsolatra épülő,
bizalmi, szinte "szolgáltató" viszonylat, melyben a másik fél személyiségének
és integritásának tiszteletben tartása alap kell legyen! A tegezés,
bármennyire provokálja is belső érzékeinket, nem felszólítás pimaszkodásra!
Egyetemen, a különböző korú tanárok és diákok színes
korosztály-salátájában már döntés kérdése, ki hogyan tegezi vagy magázza a
másik embert, így a professzort is. Az alapszabály az volt és az is maradt,
hogy letegezni valakit kérdés nélkül nem illik. A tegezést mindig a nő
ajánlja fel a férfinak és az idősebb a fiatalabbnak - ettől eltérni súlyos
vétség a viselkedéskultúrában.
Ugyanakkor ráerőltetni valakire a tegezést nem illik -
tanács ez az örökifjú középkorú hölgyeknek is, akik megsértődnek, ha a
szomszéd Pistike számára ők nénik. Hagyjuk ezt ennyiben! A gyerek nehezen
igazodik el a látszatkor és a tisztelet dzsungelében - örüljünk, ha
illedelmes, előzékeny és köszön nekünk!
A felnőtt-felnőtt viszonylatban sokszor a kiszolgáltatottság
jelzésének egyik módja a fentről lefelé történő bratyizás, lekezelés, melynek
egyik módja lehet a letegezés vagy a név becézése. A kutatások és a
tapasztalat is azt mutatja, hogy az emberek státusa (hatalmi helyzete) is
befolyásolja, miként köszöntik, illetve szólítják meg egymást.
A kutatók azt tapasztalták, hogy az emberek - interakcióik
során - formális (udvarias, szélső esetben: szertartásos) vagy informális
(családias, közvetlen) megszólítási formákat alkalmaznak attól függően, hogy
milyen a társadalmi státusuk. Az ugyanolyan vagy hasonló státusúak között
viszonylag egyöntetű, míg a magasabb és alacsonyabb státusúak között
variábilis a nyelvhasználat. Mivel a lenézés, lekezelés vagy bratyizás
zsigeri, próbáljunk önkontrollal úrrá lenni rajta, ha mi vagyunk ilyenek. A
felénk elkövetett ilyen "kihágásokat" pedig hűvös határozottsággal hárítsuk
még időben!
A rendszerváltás előtti állapotokról számolt be Hankiss
Elemér, szemléltetve viselkedéskultúránk torzulásait:
Egyik vállalatunknál - s bizonyára sok ilyen vállalatot lehet találni az
országban - a vezérigazgató a vállalat női alkalmazottait keresztnevükön
szólítja, és nem tudni, milyen rendszer szerint - kezit csókolomot vagy jó
napotot köszön nekik (azok őt X elvtársazzák, és jó napotot köszönnek neki);
a férfi alkalmazottakat is keresztnevükön szólítja, de őket tegezi és
szervuszt köszön nekik (azok őt visszategezik, és a keresztnevén szólítják);
a nála szívességért előszobázó ügyfeleket uram és asszonyomként szólítja meg,
a hivatalos ügyfeleket elvtársként aposztrofálja, s ezen belül az utóbbiakat
hol magázza, hol tegezi (a beavatottlak szerint igen nagy különbség van
aközött - nagyobb, mint általában a köznapi gyakorlatban a magázás és a
tegezés közölt -, hogy ha az embert "...és maga, Kovács elvtárs"-ként vagy
"...és te, Kovács elvtárs"-ként szólítja meg); a sofőrjét, akárcsak a női
alkalmazottakat, a keresztnevén szólítja meg, magázza, és jó napot-ot köszön
neki; a sofőr viszont őt X elvtársozza és magázza, illetve néha tetszikeli, a
vállalat nőtagjait viszont, beosztásra és életkorra való tekintet nélkül,
"Kezicsókolom Mancikázza", mindig a megfelelő vállalati becenév
behelyettesítésével (azok őt csaknem kivétel nélkül keresztnevén szólítják és
magázzák). És így tovább."
Címkefelhő
protokoll (52) publikáció (12) könyv (8) bemutatkozás (3) világjáró (22) rendezvény (21) szervezés (21) politikai_kultúra (11) viselkedéskultúra (43) társasági_kultúra (36) publikációk (5) öltözködéskultúra (39) elegáns (1) hajviselet (2) frizura (2) tárgyalás (11) étkezés (19) magatartáskultúra (16) smink (4) stílus (19) üzlet (1) bizsu (1) ékszer (2) illem (32) tanácsadás (4) szabályok (1) viselkedés_kultúra (1) Szaúd-Arábia (1) hírek (1) virág (1) esküvő (2) csokor (1) kalap (1) stylist (1) tanfolyam (1) újságíró (1) képzés (2) vendéglátás (25) fenérnemű (1) divat (6) titkárnő (1) munkahely (1) üzleti (2) konferencia (5) társaságikultúra (15) bor (20) politikai kultúra (2) gépkocsi (1) egyház (5) utazás (7) fotózás (1) ajándék (2) borravaló (1) szervező (1) vendéglátó (1) menüajánlat (1) kegyelet (1) kismama (1) anyuka (1) kosztüm (1) fehérnemű (1) harisnya (1) öltöny (4) férfidivat (7) vőlegény (1) sajt (1) kávé (1) koffein (1) karácsony (1) céges (1) ünnep (2)
|